Én civil vagyok, te civil vagy, ő civil van. De akkor ki a civil? Mert úgy tűnik, hogy legutóbb azok a civilek, akik a Kossuth térre settenkedtek, Bakácsot elnézve közöttük nem épp a megszokott színekben voltak ott. Legalábbis idáig ők nem voltak civilben. Mondjuk, a tünetek alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarországon az a civil, aki ellenzékben van, ez már szinte biztos. Van civil narancs és vörös civil. A jó hír pedig az, hogy ezekért a civilekért már Balin is kiállnak. Legalábbis azt olvassuk, hogy ha másképp nem is, de a tengerpartra, igen. Így a tájékozatlanabb civil megtudhatja, hogy Balin van tengerpart. De félő, hogy több nemzeti civil azt gondolja majd, hogy Balin a 3 közül pont arra az egyik tengerpartra álltak ki, „Lájkolni” a legújabb magyar civileket, amelyiket Nagy Lajos idejében valamelyik tenger mosta. Jó, hát azt is tudni kell, hogy ez a civilizált civakodás a Facebook civiljei on-line lakásalapú megmozdulásaiból indult ki, amikor el kezdték egymást „megbökni” az ügy érdekében így nem csoda, ha Bali is beszállt, de én hiányoltam Nepált és Tuvát, igaz az előbbi esetében nem beszélhetünk tengerpartról, utóbbit 44-ben megszállták a szovjetek.
Egy szó mint száz, ez nagyon civil és ha minden igaz, akkor Március 15-én még civilebb lesz. Csak abban reménykedhetünk, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk és akkor nem hozzák előre a Büszkeség Menetét. Így remélhetőleg egy hűvösebb márciusi napon a fiuknak nem lesz kedvük egy szál rózsaszín tangába bújva, immár ők is mint civilek, utcáraözönleni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése