Egy héttel ezelőtt, amikor Szíj Melinda búcsúzott a Megasztárból egy ismerősöm megjegyezte ennek kapcsán, hogy biztosan a „románok” jól szavaztak. Ezen érzésével nem lehetett túlságosan egyedül, hiszen pár nap múlva már Szíj Melinda anyukája is azon fakadt ki, hogy a lányával szemben egy határon túli magyar nyert. Az hogy Szíj anyuka az előbb élt kifejezést használta-e vagy a szerkesztők finomították a de facto románt határon túli magyarrá nem tudni, de nem is érdekes. Aztán eljött a döntő pillanata és kimondták a nevet: Tolvai Renáta, a 19 éves nagyváradi lány 2010-ben az év hangja, legalábbis a Megasztár szerint. Döbbent Kökényt és oly annyira meglepett Tolvai Renátát láthattunk a színpadon, hogy a legutolsó közös dal alatt sem tért még magához a legújabb sztár. A második helyezett pedig amilyen gyorsan csak lehetett oly hamar oldalgott el, természetesen őt is meglepte ez az eredmény.
A Megasztár fináléja tehát tartogatott jó pár meglepetést, hiszen mondhatjuk, hogy a három legesélyesebb közül a legesélytelenebb nyert, de a sors akarta így és persze, ha minden igaz, akkor a nézők. Hiába, igaz a régi bölcsesség, ha a vége jó, akkor minden jó, hiszen annyi minden történik abszurd világunk reflektorfényes szegletében, amit a média gátlástalanul taszít a fogyasztó arcába, hogy szükségesek az efféle katarzisok. Tolvai Reanáta győzelmével egyúttal átélhették mindazok, akik a műsort nézték, hogy az őszinteség, a kitartás, a természetesség olyan értékek, amit nem lehet a legkörmönfontabb stylist segítségével sem pótolni. Az is fontos üzenet, hogy a „románok” is emberek, gondolok itt azokra, akik az országhatáron túl élnek és mégis magyarok. Semmivel sem kevesebb magyarok az ország határon belül élőktől, még akkor sem, ha hasonló helyzetekben megcsillogtatják ezt a fajta műveletlenségüket azok, akik különböző indítatásból más nációhoz sorakoztatják őket, mert így szeretnének üzenni a világ számára. Azt hiszem kellett ez a győzelem, elsősorban Renátának, de kellett nekünk is, akik nemzetben szeretünk gondolkodni.
Mindenközben Mester Tamás indulót fújt és úgy döntött, hogy túl kicsi ország vagyunk, ahhoz hogy ennyi sztárt, ahogy ő fogalmazott: tehetséget el tudjunk bírni. Habár igazat lehet neki adni a probléma felvetésében, de talán nem lenne egyszerűbb legelőször egy egyszerűbb megoldás? Azt hiszem, nem kellene sokáig válogatni ahhoz, hogy egy hosszabb listán kijelöljük azokat, akik Ganxta Zolee elszólásával élve, a produkció nélküli produkciók műfajában utaznak. Ha őket eltiltanánk az „alkotástól” azonnal lenne hely a sztároknak ebben a limitált kapacitású hazában is. Természetesen ez nem írja felül Mester Tamás elképzeléseit, csupán reálisabb alapot adna a pop zene reformjairól szőtt elképzeléseinek a megvalósulásához.
Végül ahhoz, hogy némi „bulvár kultúrát” is csepegtessek a postba, tegyük fel a kérdést, hol is volt az a fiatalember amikor szépen sorban mindenki gratulált? Nos, nem emlékszem már a nevére, de arra a fiúra gondolok, akivel Reni párbajozott is. Bocsánat, a párbaj az egy másik műsor.
A Megasztár fináléja tehát tartogatott jó pár meglepetést, hiszen mondhatjuk, hogy a három legesélyesebb közül a legesélytelenebb nyert, de a sors akarta így és persze, ha minden igaz, akkor a nézők. Hiába, igaz a régi bölcsesség, ha a vége jó, akkor minden jó, hiszen annyi minden történik abszurd világunk reflektorfényes szegletében, amit a média gátlástalanul taszít a fogyasztó arcába, hogy szükségesek az efféle katarzisok. Tolvai Reanáta győzelmével egyúttal átélhették mindazok, akik a műsort nézték, hogy az őszinteség, a kitartás, a természetesség olyan értékek, amit nem lehet a legkörmönfontabb stylist segítségével sem pótolni. Az is fontos üzenet, hogy a „románok” is emberek, gondolok itt azokra, akik az országhatáron túl élnek és mégis magyarok. Semmivel sem kevesebb magyarok az ország határon belül élőktől, még akkor sem, ha hasonló helyzetekben megcsillogtatják ezt a fajta műveletlenségüket azok, akik különböző indítatásból más nációhoz sorakoztatják őket, mert így szeretnének üzenni a világ számára. Azt hiszem kellett ez a győzelem, elsősorban Renátának, de kellett nekünk is, akik nemzetben szeretünk gondolkodni.
Mindenközben Mester Tamás indulót fújt és úgy döntött, hogy túl kicsi ország vagyunk, ahhoz hogy ennyi sztárt, ahogy ő fogalmazott: tehetséget el tudjunk bírni. Habár igazat lehet neki adni a probléma felvetésében, de talán nem lenne egyszerűbb legelőször egy egyszerűbb megoldás? Azt hiszem, nem kellene sokáig válogatni ahhoz, hogy egy hosszabb listán kijelöljük azokat, akik Ganxta Zolee elszólásával élve, a produkció nélküli produkciók műfajában utaznak. Ha őket eltiltanánk az „alkotástól” azonnal lenne hely a sztároknak ebben a limitált kapacitású hazában is. Természetesen ez nem írja felül Mester Tamás elképzeléseit, csupán reálisabb alapot adna a pop zene reformjairól szőtt elképzeléseinek a megvalósulásához.
Végül ahhoz, hogy némi „bulvár kultúrát” is csepegtessek a postba, tegyük fel a kérdést, hol is volt az a fiatalember amikor szépen sorban mindenki gratulált? Nos, nem emlékszem már a nevére, de arra a fiúra gondolok, akivel Reni párbajozott is. Bocsánat, a párbaj az egy másik műsor.
thx :)
VálaszTörlés